Mini quadkopter építési, repülési, versenyzési tapasztalataim, tippek, tanácsok

Zsolesz FPV

Zsolesz FPV

Pechszéria

csőstül jön a baj... :(

2015. augusztus 17. - ZsoleszFPV

Nem nagyon voltak mostanában új bejegyzéseim, pedig már tolnom kéne a videókat a repülésről. De hetek óta szenvedek a géppel és nem tudok gond nélkül repülni.

Már egyszer-kétszer az is felmerült bennem, hogy hagyom ezt az egészet a fenébe... De azért még nem.

Kezdődött azzal, hogy még 1,5 hónapja elszállt egy motorom. Persze nem volt tartalék, így kellett várni vagy két hetet, mire ideért a csere. Amikor végre újra fel tudtam szállni, letört a VTx antennája. Végül is ezt visszaforrasztottam.

Ezután pedig állandó gondom volt a videóátvitellel, mert repülés közben egyszerűen szétesik, vagy teljesen elmegy a kép és nem tudom merre repülök. Mivel ez egybeesett az antenna letörésével, először arra gyanakodtam, de aztán 1-2 nap után ezt teljesen ki tudtam zárni.

Napok óta küzdöttem a problémával, leellenőrzitem minden kábelt és csatlakozót az FPV kamera, az OSD és a VTx között. Többször újra forrasztottam őket. Már az őrület határán voltam, mire végül sok-sok óra hibakeresés után hétvégére eljutottam oda, hogy a probléma az FPV kamerával van. Pl. ha meghúzom lencsetartó keret csavarját - ami egészen minimálisan megfeszíti, meggörbíti a lapkát), elmegy a kép, ha viszont kilazítom, egy darabig jó. A földön állva jó a kép, de gázadásra (ahogy berezeg az egész gép) szétesik. Szóval valamelyik alkatrésszel van egy érintkezési hiba, de a sokszáz felületszerelt apró komponens közül képtelen voltam megtalálni melyik az.

Meg nem is éri meg több időmet rászánni, amikor 18 dollárért meg tudtam rendelni az új kamerát. Szóval az most úton van, úgyhogy megint várakozás.

De jó lenne végre egyszer úgy végigrepülni a 4 akksimat, hogy nem kell aggódni a gép működőképessége miatt...

Addig is, talán írok még pár bejegyzést.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsoleszfpv.blog.hu/api/trackback/id/tr527712368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása