Mini quadkopter építési, repülési, versenyzési tapasztalataim, tippek, tanácsok

Zsolesz FPV

Zsolesz FPV

Az első FPV verseny

2015. október 20. - ZsoleszFPV

Hétvégén eljött a nagy nap és részt vettem életem első FPV "versenyén". A versenyt azért teszem idézőjelbe, mert inkább egy jó hangulató baráti összejövetelről volt szó, ahol azért néha időre is repültünk. Az időjárással óriási szerencsénk volt, mert egy hét eső után, egy napra, vasárnap elállt az eső, sőt kis időre még a nap is kisütött.

Nagy élmény volt, társaságban repülni, személyesen látni azokat az arcokat, akiket eddig csak fórumokról, vagy YouTube videókról ismertem.

Az első kezdeti izgalom (és párásodó szümüveg) után egész jól belejöttem és az időmérésre szánt 3x2 kört esés nélkül és mindössze egyetlen kapu kihagyásával teljesítettem.

Bár persze nem a verseny volt a lényeg, azért elégedett vagyok, hogy

  • a 15 indulóból benne voltam abban a 9-ben aki  mérhető kört tudott menni (sőt talán benne voltam abban az 1-2-ben aki mindhárom mérhető kört esés nélkül végigtolta)
  • 6. helyen végeztem (titkon egy kicsit azért előrébb is szerettem volna)
  • talán a legjobb helyet értem el a 3S akksival repülők között

A legnabyobb öröm azonban az volt, hogy ennyi építgetés, tuningolás után a gépem tökéletesen működött, a videókapcsolat is stabil volt éééés az egész nap alatt egyetlen propellert sem törtem (imádom a GF 5045BN propokat) :)))

Az alábbi HD felvételek a hivatalos időmérés után, az örömrepüléseken készültek.

A verseny szervezésért egyébként nagy köszönet Vininek az RCModell fórumról, valamint Pistikének és Zsolteekának az FPV Race.hu-ról.

Részletes eredmények, további képek és videók az www.fpvrace.hu-n.

01.jpg

A mezőny

A bejegyzés trackback címe:

https://zsoleszfpv.blog.hu/api/trackback/id/tr798007185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása